FIFA 2014
2014, június, 30 Hrutka (Rudi) János 1

A 6. nyolcaddöntő

Német szemüvegünk: Vésse be az egyest! 

Németország-Algéria 2-1

 

A komplett német válogatott bevéshet egy egyest! Az első egyest azért, mert túlélték az első egyenes kieséses kört. A másodikat azért, mert képtelenek voltak kilencven perc alatt egy gólt gurítani Algériának. Még ha csak egy hajszál is múlott.

Harmadrészt pedig Manuel Neuer véshet be egy egyest. A legnagyobbat mind közül. Csak éppenséggel ez a Kicker egyese, és mint tudjuk a Kickernél, na meg általánosságban itt az isiben is az egyes a legjobb jegy. A „Nummer Eins”, a „number one”. Szóval, az egész csapatból, igazából csak Neuert emeli ki a sajtó. Azért a többiekkel sem törlik fel a padlót, de Neuert kiemelik. Weltklasse! Az is igaz, hogy nem kerek egyes az az egyes, hanem másfél, azaz 1,5, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a tegnapi spontán söprögető játéka, néha kockázatosabb volt a kelleténél, de magabiztos volt, egyszer sem inogott meg. Götze kapott egy ötöst, meg Jogi Löwtől egy cserét, de a cseréje, André Schürrle legalább Neuer után a második legjobb volt. Nem csak a Kicker szerint. Szegény Götze… Na meg szegény Klose! A többiek annyi labdát fejeltek a kapusba, aminek a felét a jő öreg Klose mester simán bevágta volna. De az ő nagy pillanata még várat magára… Csak nehogy túl sokáig várassák!

fotó:kicker
szerző: KPeter

Oszd meg!
A 6. nyolcaddöntő
Hrutka János