A legnagyobb császár

A Császár

Ha most a német napilap, a „Die Welt” hasábjain jelenne meg publikációm, valószínűleg minden olvasó Franz Beckenbauert vizualizálná. A „német császár”, aki játékosként és edzőként is világbajnoki címet szerzett, kétszer végzett az élen (1972-ben és 1976-ban) a világ legjobbjának járó aranylabda szavazáson. A Bayern München egykori kiválósága „csak” a 4. helyre szorult abban az évben, amikor egy másik császár, számunkra a legnagyobb uralkodó, 1967-ben felült a trónjára.

Nem fért fel a dobogóra Eusebio sem, de Bobby Charlton és Pelé  is csak tisztelegni tudott a legnagyobb előtt. Albert Flóriánt 1967-ben a világ legjobb játékosának választották! Eddig is tudtam, ismertem „Flóri bácsi” eredményeit, de valahogy ennyire nem tudatosult bennem, hogy miről is beszélünk. A múlt héten végignéztem az életéről készített dokumentumfilmet, beszélgettem egy rádióadásban róla, és hatalmába kerített azaz érzés, melyet a nemzetközi kupacsapataink szokásos korai búcsújához, vagy az évek óta tartó válogatott szereplésekhez szokott jelen generáció már meg sem ért, fel sem tud fogni. A világ legjobb játékosa! Magyarként! Az egyetlen, a magyar labdarúgás történelmében!

Olyan, mintha most Messit, vagy Cristiano Ronaldot kellene méltatnom. De hol jönnek ők a mi Császárunkhoz! Ahhoz a kivételes emberhez, aki Hercegszántóról indulva jutott el a Ferencvárosig, ahol alig múlt el 17 éves és máris debütálhatott a Diósgyőr ellen a Népstadionban, 1958 novemberében. Ha már lehetőséget kapott, rúgott is gyorsan két gólt. Még mindig csak 17 volt, amikor 1959 nyarán Svédország ellen bemutatkozott a válogatottban is, majd ugyanebben az évben, Jugoszlávia ellen mesterhármast szerzett nemzeti színekben. 1966-ban, az angliai VéBén mutatott páratlan teljesítményével hívta fel magára a nemzetközi sajtó figyelmét. A vezéregyénisége volt annak a csapatnak, mely többek között 3-1-re legyőzte a világbajnok Brazíliát is. A többszörös bajnok, gólkirály, VVK győztes, olimpiai 3. helyezett játékos 75 alkalommal viselte a magyar válogatott mezét.

Albert Flórián minden idők egyik legjobb magyar játékosa, hanem a legjobb, az egyetlen, kiről egybehangzó szakmai vélemény, hogy helye lett volna az Aranycsapatban. Nagyságát felfogni mai fejjel szinte képtelenség. Érzékeltetni viszont leginkább az Amerikában élő Ricardo Glas fanatizmusán keresztül tudom. Ricardo többször járt már Magyarországon. A Miamiban élő argentin milliárdos megvehette volna a világ legnagyobb festőinek műveit, gyűjthetett volna felbecsülhetetlen értékű művészeti alkotásokat, bálványozhatta volna Maradonát, Messit, de neki egyetlen nagy célja, vágya volt életében: találkozni a Császárral. A nagy találkozásra 2011-ben sikerült sort keríteni, amire Flóri bácsi azonnal igent mondott, és mosolyogva, a tőle megszokott kedvességgel, viccelődéssel ülte végig a vacsorát. Ricardo Glas a mai napig Albert fanatikus. Pénzt és energiát nem sajnál arra, hogy bármilyen relikviával gazdagítsa amúgy sem kis gyűjteményét egyetlen kedvencéről: a Császárról!

Azt hiszem, még mindig nem tudom, nem tudom felfogni, hogy miről is, milyen magasságról, nagyságról beszélünk. De azt tudom, hogy mindig melegséggel tölt el kimondani, vagy leírni:

Albert Flórián, aranylabdás!

https://www.youtube.com/watch?v=bliVNtm8X_U

fotó: flagmagazin.hu