Sport

Te is szurkolj!

Te is "Szurkolj, ne háborúzz!"
Dénes Ferenc tanár úr ma újra egy érdekes sportgazdasági témakört boncolgatott hivatalos FB oldalán, a felcsúti nézők mérkőzésre való csábításának kérdésében. Idézet a bejegyzésből:

„Helyszíni néző nélkül a szórakoztatóipari futball olyan, mint egy Ferrari 250 GTO alváz, motor és ajtók nélkül. Egy semmirevaló roncs. Közönség nélkül nincs hivatásos csapatsport, amit éppen azért nevezünk látványsportnak, mert az emberek azért fizetnek, hogy a helyszínen láthassák kedvenceiket, részesei legyenek az élménynek, még akkor is, ha az adott esetben rajtuk kívül másoknak egyáltalán nem az.”


A gondolatsor gondolatokat ébresztett! Az NB1 első tavaszi fordulóját 16.000 látták, ez mérkőzésenként 2000 főt jelent. Ha azt vesszük, hogy 3 hónapja nem volt tétmérkőzés kis hazánkban, és már éheztek a „családok” a futballunkat illetően, akkor barokkos túlzással sem nevezhető szép számnak ez a mennyiség. 
A BLIKK mai számában olvashattunk arról is, hogy a legnagyobb példányszámú napilap megkérdezte olvasóit arról, hogy hányan járnak majd mérkőzésekre, illetve tervezik annak látogatását a tavaszi szezonban. A végeredmény több, mint lehangoló!!! Az olvasók csupán 6%-a! A bőven több, mint 2/3-os többség, a 79%-a a válaszadóknak semmilyen formában nem kíván a futballal kapcsolatba lépni!


Ez a huliganizmus kérdése? Ha szigorítok, jönnek majd a családok? Sikeres a „családbarát” projekt? Ha vannak/lesznek szép stadionok, lesznek majd nézők is? A szurkolók vannak a futballért, vagy a futball a szurkolókért? Valóban másképp működik ez "nyugatra"?
Számos kérdés, amire valószínűleg már mindenki tudja a választ, csak nehéz azt mondani: rosszul gondoltam! Nektek mi a véleményetek? 
Mert, ahogy Churchill is fogalmazott, „nem csak ahhoz kell bátorság, hogy az ember kiálljon és beszéljen, hanem ahhoz is, hogy leüljön és meghallgassa a másikat!”

2015, március, 3 Hrutka (Rudi) János 1

Related Articles

Oszd meg!
Te is szurkolj!
Hrutka János