Brazília-Chile 1–1 (1–0, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel 3–2
Neymar és Alexis Sanchez puszilkodásával, majd szó szerint egy himnusz énekpárbajjal kezdődött meg a világbajnokság első nyolcaddöntő mérkőzése. A barátkozásnak hamar vége szakadt, mivel a két csapat már rögtön az első percekben egymásnak esett.
Igazi favágó munkát végeztek a csapatok; ütötték vágták egymást a sztárok. A brazil szorításból azonban a chileiek nem menekültek, David Luiz egy szöglet uztán vezetést szerzett. A meccs hőfoka egy pillanatra sem enyhült, sőt Sanchez tovább fokozta az indulatokat, amikor fél óra elteltével a tizenhatoson belül a hálóba gurította a labdát. Egy pillanatra porszem került a brazil gépezetbe, de ez nem riasztotta el a hazaiakat, mert tovább „gyűrték” az ellenfelet; mint kés a vajban, úgy jutottak át a védelmen az első félidő hajrájában. A hazaiaknak, ennek ellenére volt mit megbeszélniük az öltözőben, mivel a saját kapujuk előtt is sok esetben átcikázott a chilei csapat.
A második félidő elején nem rágtuk tövig a körmünket, mivel inkább flipperezésnek tűnt a meccs, mint focinak: ide-oda pattogott a labda a két térfélén. Majd egy kezezés, egy meg nem adott brazil gól, és felpezsdült az élet a pályán. Legalábbis úgy tűnt. Egy veszélyes chilei akción kívül semmi különös nem történt a második játékrész közepéig, a brazilok meg beleszürkültek a meccsbe. A hazaiak megpróbálták elkerülni a hosszabbítást egy-két vérnyomásnövelő támadással: megvolt a lehetősége Neymarnak és Hulknak is, hogy eldöntse a mérkőzést.
A hosszabbítást több brazil helyzet és elszórt chilei próbálkozás jellemezte, de a csapatok érezhetően a tizenegyes párbajra készültek. A 120. percben Pinalla még a felső lécet szétbombázta, majd jöttek a mindent eldöntő 11-es rúgások: David Luiz, Marcello, Neymar brazil oldalon belőtte, míg chilei részről Pinalla, Sanchez és Jara kihagyta, így 3-2 lett a vége.
fotó: fifa.com
szerző: schindlerA