Szamba-napló
Július 2., szerda
Robin van Persie-nek aktív napja volt. Először anyázták, aztán pótmamát csináltak belőle. A Manchester United csatára gyanútlanul kocsikázott a holland főhadiszállás környékén, amikor egy jól értesült, de gyengénlátó amerikai elállta az útját és olyan sztikozódásba kezdett, hogy a város népe is összefutott.
A félmeztelen jenki a legcifrább jelzőkkel illette a megdöbbent játékost, aki nem értette, hogy az illuminált drukker, miért tartja csalónak, utolsó szemétládának. Aztán fény derült erre is, amikor az amerikai torkaszakadtából üvölteni kezdte, hogy „Arjen Robben rohadj meg”. Van Persie állítólag csak akkor tudott továbbhajtani, amikor egy angolul nem beszélő bámészkodó, elmutogatta az amcsinak, hogy a kocsiban ülő pasinak van haja, Robbennek viszont nincs. Amikor hazaért, el sem tudta mesélni az esetet, mert a szigorúságáról ismert Louis van Gaal, azzal lepte meg a játékosait, hogy beengedte hozzájuk a csemetéiket. Mivel van Persie köztudottan nagy gyerekbolond, azonnal kinevezték dadusnak. Nem csak az orvosok, hanem maga Tim Howard is meglepődött azon, hogy a belgák elleni meccsen 120 percig tudott koncentrálni, s egyszer sem jöttek elő a máskor gyakori tic-jei. Az amerikai-magyar kapus Tourette-szindrómában szenved, egy olyan idegrendszeri betegségben, amely akaratlan mozgásokban és hangadásokban nyilvánul meg. Korábban többször nyilatkozta, hogy amikor ideges, főleg meccs közben, a tünetek szaporodnak, de ezek most valamiért elmaradtak. Az Everton hálóőre ma már lazán mesél betegségéről, de 2003-ban a poklok-poklát élte át, amikor szinte ismeretlenként a Manchesterhez szerződött, kiszorítva a francia Barthezt. Legnagyobb fájdalmára, elsősorban nem a szurkolók tapostak a lelkébe, hanem az újságírók. „Esküszünk, hogy igaz: egy Tourette-szindrómás beteg a MU kiszemeltje” (London Mirror), „Az United egy amerikai idegbeteget akar leszerződtetni” (The Guardian), „A Manchester United egy működésképtelen kapust nézett ki magának” (The Independent). Howard, aki kétségkívül a belgák elleni találkozó hőse volt, gyógyszernek tartja a focit. „Nem is gyógyszer, hanem csodaszer, ami nélkül fogalmam sincs, hogy hol tartanék. Így viszont százezrek szeme előtt állok a kapuban. Tic-kel, tic nélkül, de mindig úgy, mintha az lenne az utolsó…”
fotó:EPA/prosport
szerző: lázár