Rekordok estéje
Toni Kroost eddig főleg az eszéért szerették a válogatottban. Jól szervezett, adogatott, s rendre kiszolgálta a gólzsákokat. Most azonban eljött az ő ideje is. Előbb adott egy gólpasszt Müllernek, majd 69 másodperc alatt lőtt két gólt, ami egyben a vébék történetének leggyorsabb duplája lett. Ja, és mellesleg összehozott 65 sikeres passzt is. Kroos mellett azonban még 8 rekord született a meccsen (vagy még több, de egyelőre ennyit ástak elő).
- Miroslav Klose 16 találattal minden idők legeredményesebbje.
- 29 perc alatt 5 gól, ez eddig senkinek sem sikerült.
- a németek a legtöbb szerzett gól tekintetében is megelőzték a brazilokat, 223 találattal állnak az élen.
- házigazdaként eddig Svájc kapta a legtöbb gólt (5-7 Ausztria ellen 1954-ben), de ezzel az eredménnyel a brazilok is feljöttek melléjük.
- a vébék elődöntőjének legnagyobb veresége.
- a németek az elsők, akik elődöntőben ilyen arányú győzelmet tudtak aratni.
- a Nationalelf történetében ez volt a leggólgazdagabb félidő (5-0), a 2002-es tornán Szaúd-Arábia ellen 8-0-ra nyertek, de ott az első játékrészben „csak” 4-0 volt az állás.
- ugyanebben a statisztikában, de a vébék történetét tekintve, a németek szintén az első helyre kerültek, igaz megosztva. Eddig Jugoszlávia és Lengyelország állt az élen 5-0-val.
fotó: EPA