Rege a csodafegyverekről
Németország – Ghána: 2-2 (0-0)
Ahányszor látom az afrikai csapatokat, köztük Ghánát, mindig az a gondolatom támad, hogy ezek a nemzetek milyen gazdagok. Pedig dehogy, csak a labdarúgóik többsége már rég Európában szocializálódik, sőt olyanok is akadnak, akik Németországban, Franciaországban, vagy épp Hollandiában látták meg a napvilágot.
Különben a ghánai államnak a VéBé előtt még last minute plusz áramot is kellett vásárolnia a szomszédos Elefántcsontparttól, hogy az ország népe nézni tudja a válogatott meccseit. Csak hogy érzékeltessem, mi attól is tépjük már a hajunkat, ha öt percig nincs internet, ott pedig nincs mivel működtetni a tévét. De ugye elvileg most nem áll fenn ez a probléma, így a ghánai drukkerek is láthatták, ahogy a fiaik az első félidőben rendre veszélyesek voltak a német kapura. Neuer tehát nem unatkozhatott, de ez ugyanúgy igaz volt Daudara is. A gólcsendet végül a második játékrész elején Götze orral, térddel szerzett találata törte meg, a meccs ritmusát pedig egy pályára befutó szurkoló. Vagyis mégsem, mert alig telt el fél perc az incidenst követően, Andrew Ayev kiegyenlített. Lehet, nem csak egy kósza drukker akart egy kis rivaldafényt magának, hanem Ghána beépített embere volt az illető, akit a németek megzavarására küldtek be az afrikaiak? Ha igen, akkor jól végezte a dolgát, mert Asamoah Gyan révén megszerezték a vezetést is a fekete csillagok. Aztán a németek pályára küldték a csodafegyverüket, Miroslav Klose pedig tüzelt és talált, s bár a szaltója nem sikerült túl jól, egy pontot azért hozott a Nationalelfnek, amit Ghána szintén begyűjtött. Ha nem is Arany János írta ezt a „költeményt”, és nem is a csodaszarvasról szólt, izgalmakból azért nem volt hiány.
fotó: fifa.com
szerző: pusztaiV