Irán-Nigéria még egyszer
Ecuador - Franciaország: 0-0
Eddig láttunk már igazán pompás 0-0-ra végződő mérkőzést, és igazán katasztrófálisat is. Összességében ez volt az ötödik ilyen eredmény. A már továbbjutott franciák és az elvileg továbbjutásért küzdő ecuadoriak produkáltak egy olyan meccset, mint amit a címben említett két csapat játszott korábban.
Volt pár ziccer, de inkább a ki tud magasabbra rúgni, ki tud nagyobb luftot rúgni, ki tud indokolatlanul rossz passzt adni játékot játszották a csapatok. Amúgy a franciák még azt is elhatározták, hogy csak oda rúgják, fejelik a labdát, ahol Dominguez kapus áll. Antonio Valenciat egyébként extrán is megjutalmazta teljesítményéért a játékvezető, remekül kivitelezett talpalása után, egy piros lap formájában. Egyik kapu sem forgott nagy veszélyben a mérkőzés alatt, annál inkább a kapu mögötti szektorok, a szerencsések viszont legalább eltehették a mérkőzés labdáit. Csoda, hogy a szervezőknek volt elég a Brazukából. A lényeg, hogy Franciaország csoportelső, Ecuador pedig elgondolkodhat azon, hogy mi van akkor, ha kicsit komolyabban veszi a mérkőzést. Talán nem egy repülővel mennek haza a már kiesett országokkal...
fotó: fifa.com
szerző: Szalkai Balázs