Belgium-Algéria 2-1
Fellaini döntött, majd eldöntött
A marokkói származású játékos, aki nyugodtan elvállalhatta volna a "Csupasz pisztoly" trilógia főszerepét is OJ helyett, elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Belgium vert helyzetből meg tudta fordítani azt a mérkőzést, melynek esetleges elvesztése nehéz helyzet elé állította volna Marc Wilmots legénységét.
Ezzel az apró felhőfejessel, melyet háttal állva, illetve felugorva szerzett a "vörös ördög", máris megdöntötte idei gólrekordját, hiszen 16 mérkőzésén egyszer sem sikerült kapuba találnia a "remek" szezont futó manchesterieknél. A 194 centis, hatalmas marokkói belga így okozott egy kis fejtörést a szövetségi kapitánynak, hiszen kiderült, gólt is tud szerezni. Beállítása mindenféleképpen telitalálat volt, több jó fejes kötődik a nevéhez és számos helyzet is kialakult a pályáralépését követően.
Na ilyen az "Édes élet", Mr. Fell(a)ini!
fotó: fifa.com