FIFA 2014

Világbajnokság, és ami mögötte van... vol.17

Amit tudni érdemes…
A selejtezők

A 2014. július 13-án, Rio de Janeiro-ban megrendezésre kerülő világbajnoki döntővel egy hat kontinensen átívelő, több mint 3 évig tartó versenysorozat ér majd véget.
A Brazíliába vezető út 2011 júniusában, egy 150 néző előtt lejátszott selejtezővel, a Belize-Montserrat találkozóval kezdődött, ahol a belize-i Deon McCaulay (képünkön) rögtön mesterhármast ért el. Az első mérkőzést 819 összecsapás követte addig, amíg kialakulhatott a nyári játékok mezőnye.

Japán váltotta meg elsőként a jegyét Dél-Amerikába, az Ausztrália elleni rangadón Keiszuke Honda, a 90 perc letelte után értékesített büntetője által. Japán, ezzel a diadallal megszerezte az ázsiai „B” csoport első helyét. Ausztrália kvalifikálása már kicsit nehezebbre sikeredett. A „futballozó kenguruk” az Irak elleni utolsó csoportmérkőzésen, Joshua Kennedy kései góljával biztosították helyüket, egymás után harmadszor a legrangosabb viadalon. Az ázsiai „A” csoportban Irán elsősorban a védelmének köszönhetően (8 mérkőzésen 2 gólt kaptak) végzett az élen, megelőzve Dél-Koreát, aki csak gólaránnyal bizonyult jobbnak Üzbegisztánnál. Az Üzbégeket aztán a rájátszásban is elkerülte a szerencse, 9-8-ra maradtak alul büntetőpárbajban Jordániával szemben.

A Jordánokra azonban még egy hatalmas falat várt, egy dél-amerikai válogatott ellen kellett pótselejtezőt játszaniuk. Uruguay viszont már megakadt a torkukon, akik 5-0-s idegenbeli sikerrel váltottak jegyet Brazíliába. A kontinens gólkirálya a 11 gólig jutó Luis Suárez lett, de ez is kevés volt ahhoz, hogy a „La Celeste” ne kényszerüljön sorozatban 4-szer is rájátszásra!

Argentína döcögősen kezdte a selejtezősorozatot, története során először kapott ki Venezuelától, és hazai pályán is csak egy döntetlenre futotta Bolívia ellen. Aztán jött a fordulópont. Legyőzték Kolumbia válogatottját 2-1-re, majd egy 14 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozat következett, így a „La Albicelestes” megnyerte a dél-amerikai csoportot. Lionel Messi és Gonzalo Higuain együtt 19 találatig jutottak.
A sorozat tragédiája, az ecuadori csatár, Christian Benitez szívelégtelenség miatti halála volt, mely után csapattársai hatalmas lelki erőről tettek tanúbizonyságot. Jobb gólkülönbségüknek és hazai veretlenségüknek köszönhetően Uruguay előtt végeztek, megváltva ezzel a repülőjegyet Brazíliába. A sorozat legjobb, legizgalmasabb meccsét Kolumbia és Chile játszotta egymással. A „La Roja”-nak (vörösöknek) 3 pont kellett a továbbjutáshoz, és ennek megfelelően, a támadó szellemű csapat már 0-3-ra vezetett a félidőben. A hazai csapat azonban egyenlített és így ők jutottak előbb ki a világeseményre. Chile aztán 4 nappal később, Ecuador legyőzésével megszerezte a részvételhez szükséges pontokat.
A négy kijutó mögött így Uruguay pótselejtezőre szorult, ahol simán léptek túl Jordánia válogatottján. A sorozat gólkirálya, a remeklő argentinok ellenére, az uruguayi Luis Suarez lett, 11 góllal.

Európából a kilenc csoportelső közül Németország és Hollandia nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt, mindkét válogatott csak 2 pontot veszített a selejtezők folyamán. Mellettük Belgium, Olaszország, Svájc, Oroszország, Anglia, Spanyolország és a meglepetés-csapat, Bosznia-Hercegovina végzett az élen, akik első alkalommal szerepelhetnek majd a tornán. 
Az 1998-ban világbajnok franciák a rájátszás első mérkőzésén 2-0-s vereséget szenvedtek Ukrajnától. Egyetlen európai csapatnak sem sikerült korábban ekkora hátrányból fordítania pótselejtezőn. A Stade de France publikuma mégis 3 gólnak tapsolhatott, így a gallok juthattak ki a VéBé-re, köszönhetően a 2 gólt szerző Mamadou Sakhónak.
A Portugália-Svédország összecsapást a két világsztár párharcaként vezette be a szaksajtó. Az első mérkőzésen az „ötpajzsos válogatott” sovány, 1-0-s előnyt szerzett, természetesen Cristiano Ronaldo találatával. A visszavágó második félidejében Ronaldo ismét betalált, így mindenki azt gondolta, eldőlt a továbbjutás. Ibrahimovics kivételével. A svéd kedvenc két találatával megfordította az állást, de mielőtt eufóriába tört volna ki a skandináv publikum, Ronaldo ismét villant, nem is egyszer, így mesterhármast elérve ő lett a portugálok legeredményesebb játékosa a selejtezősorozatban, bebiztosítva ezzel Paulo Bento együttesének a kijutását Dél-Amerikába.
A másik két pótselejtező nem hozott ekkora izgalmakat, a görögök simán búcsúztatták a csoportunkból továbbjutó románokat, Horvátország pedig Izland legyőzésével kvalifikálta magát. 

Az afrikai selejtezőkből ugyanaz az 5 együttes jutott ki Brazíliába, mint a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra. A nyugat-afrikai országok mellett Algéria kvalifikálta magát, ráadásul egy idegenben lőtt góllal búcsúztatva Burkina Faso válogatottját. Az első mérkőzésen 3-2-es vereséget szenvedő északiak Madjid Bougherra góljával dolgozták le hátrányukat. 
Ghána 6 csoportmérkőzéséből ötöt megnyert, majd a rájátszásban, egy gól gazdagpárharcban, 7-3-as összesítéssel múlta felül Egyiptom legjobbjait.
Nigéria és Kamerun győzedelmeskedett Tunézia és Etiópia felett, míg Szenegál megszenvedett Elefántcsontpart ellen, de Salomon Kalou (képünkön) találata, mely a rendes játékidő letelte után esett, megpecsételte sorsukat, 4-2 arányban veszítettek.

A CONCACAF–zóna érdekességét a mexikói csapat rapszodikus teljesítménye okozta, és egy hajszálon múlt, hogy 1990 óta először nem lesznek ott a világbajnokságon. Ha a legnagyobb riválisuk, az Egyesült Államok nem fordítja meg a Panama elleni utolsó selejtezőn az állást, két a 90. percen túl szerzett találattal, akkor a „háromszínűek” kiesnek. Így azonban a negyedik helyen végzett Miguel Herrara csapata, és pótselejtezőt játszhatott Új-Zéland legjobbjai ellen, melyet 9-3-as összesítéssel megnyert.
A sorozat első helyén, az első mérkőzésen még Hondurastól vereséget szenvedő Egyesült Államok végzett, akik végül a harmadik helyet szerezték meg Costa Rica mögött. Így mindhárom csapattal találkozhatunk majd a nyári világjátékon.

fotó: dailymail.co.uk

 

2014, máj., 19 Hrutka (Rudi) János 1

Related Articles

Oszd meg!
Világbajnokság, és ami mögötte van... vol.17
Hrutka János