Világbajnokság, és ami mögötte van... vol.20

Ilyen lenne Isten városa?
Christophe Simon, az AFP fotósa, nem mindennapi beszámolóval jelentkezett a riói nyomornegyedben töltött hónapokról, és a „Futball-fotók Isten városából”-projektről.

 „A favelák, vagyis a riói szegénynegyedek legveszélyesebbje, a város nyugati részén terül el. Közel negyvenezren lakják, zsúfolt, de nem az autók zaját hallod: sírás, kiabálás, kutyaugatás, s néhol egy el-eldörrenő fegyver. Nappal a betonfalakról visszapattanó labdák zaja töri meg a csendet. A gyerekek játszanak. Fociznak bárhol, bármikor. Piszkos, szakadt labdákkal és mezítláb.
2010-ben jöttem először ide, azóta többször jártam Cidade de Deus, azaz Isten városának utcáin. A gyerekek most is, mint mindig, követtek mindenhová, főleg, ha ott volt a kezemben a fényképezőgép. Első utam hova máshova, egy fotósboltba vezetett. Ott ismertem meg Tony-t. Nyugodtan mondhatom, ő volt a legnagyobb segítségem, s nélküle aligha jutottam volna el a projekt végéig. Három és fél hónapon át dolgoztunk együtt: segített kiválasztani a gyerekeket, hozta-vitte őket, eljutottunk a legsötétebb sikátorokig. S nem túlzás, ha azt mondom, hogy neki köszönhetem azt is, hogy még élek – mert Isten városában nincs irgalom.
Február óta jártuk hétvégente az utcákat, 10-15 éves srácok jöttek velünk, néha hárman-négyen, volt, hogy kétszer annyian. Az elején lefektettük az alapszabályokat: természetes pillanatokat kell fotózni, senki se „pózoljon” a kamera előtt, s végül, tilos a vakuhasználat! Ha magam dolgoztam volna a képeken, a saját nézőpontom alapján biztosan más végeredményt kaptam volna. De ennyire valódit, hamisítatlan rióit soha: végig a srácok fotóztak, hogy megmutassák, mit jelent számukra a futball.
Ezen a vidéken farkastörvények uralkodnak, ezt már az első pillanatban megtanultam. Ha valaki az utcán fegyvert ránt és odatartja a szomszédja halántékához, akkor egyszerűen nem nézel oda – mész tovább, mintha mi se történne. Itt nem várja meg a drogdíler a naplementét, s jaj neked, ha meglátja, hogy megcsillan a fény az optikán.
A srácok közül Kuhan volt a kedvencem. A hozzá hasonló gyerekekre mondják otthon, hogy hiperaktív. Szerintem csak élénk tízéves. Anyja, apja drogfüggő, crack-en élnek mindketten. Végül az ő képeiből volt a legtöbb abban az ötvenben, amit kiválogattam...”

fotó: AFP
szöveg: eFBé