Itt tartunk!

Bár sokan illetik valós kritikával válogatottunkat, én továbbra is szurkolok nekik! Szurkolok, mert nem vártam többet! Nem kergetek reménnyel szőtt álmokat, és aki egy picit is nyitott szemmel jár futballunk utcáin, az tudja: ez a realitás! Itt tartunk!

 Ezen az estén megmutatkozott minden, ami labdarúgásunkat jellemzi mostanság:
1) Harc a szurkolókkal! Szomorúan hallgattam, hogy 1500 lelkes zöld-fehér szurkoló, az első percektől az utolsóig leszurkolja a 20000-es magyar publikumot. Egyszer csendült fel egy váltott oldali „Hajrá! Magyarok!”, amit az észak-ír tábor gúnyosan meg is tapsolt, majd a gólunk utáni 2 percben érezhette azt az ember, hogy hazai pályán játszunk. 
2) Szomorúan láttam a kezdő sípszótól, hogy egy 64 hellyel mögöttünk álló csapat ellen teljesen visszaállunk. Nem támadjuk le, nem helyezzük nyomás alá az észak-íreket, nem hozzuk lázba a közönséget. Egy nemzetközi mércével mért közepes színvonalú, már-már nézhetetlen edzőmeccsen képtelen voltunk helyzetet kialakítani, dominálni, uralni a játékot.
3) Sajnáltam a fiúkat, hogy a megszerzett vezetés után nem tudtuk megtartani az előnyt, bár ha őszinték szeretnénk lenni, akkor nem érdemeltünk győzelmet! De vereséget sem! Nem ad felmentést senkinek, hogy az utolsó 10 percet emberhátrányba játszottuk, mert ezért még nem kell gólt kapni. 
4) Azon viszont ledöbbentem, hogy egy alapozást követően, kevés feladattal a védelem közepén, hogy tud valaki görcsöt kapni címeres mezben, a 80. percben. 
Sajnos azt eddig tudtam, gondoltam, hogy nem lesz esélyünk a kijutásra, bárki, bármit is kommunikál. Egy bukaresti 3-0, egy holland 8-1, egy portugál 6-1, és a klubcsapataink elmúlt két éves kupaproduktuma után az is bravúr lenne, ha a 3. helyre odaérnénk a csoportban. Ahhoz viszont meg kell vernünk a "két és fél évvel előttünk járó" finneket, és a világranglista 98. észak-íreket idegenben. Nem lesz könnyű! 

fotó: nso.hu