Sport

Mennyei Prófécia 140303

Még fel sem ocsúdhattak a Média Markt értékesítői a karácsonyi nagy rohamok után, máris újabb eladási statisztikákat döntött meg a német cég egy múlt hét csütörtöki bejelentés után.

Kamaszok, egyetemisták, középkorúak, idősebbek, agglegények, házasok, és özvegyek sokasága ostromolta meg az elektronikai multit Berki professzor bejelentése után. Az asszonyok, feleségek, barátnők sem sokáig örülhettek a hirtelen jött szabadidőnek, hiszen feladataik, a „vasalatlanok” száma ezzel nagymértékben emelkedett.

A hisztéria rányomta a bélyegét a Mennyei Bajnokság 18. fordulójának mérkőzéseire is. A háztartási gépeknél kígyózó sor, valamint a leterhelt és ezáltal otthon ragadt hölgyek távollétében csupán 200 esti tagozatos főiskolás diákot találtak a felcsúti rendezők, akik a tornaóra keretein belül, a helyszínen tekinthették meg a végtelen izgalmakat hozó Akadémia-Atomerőmű összecsapást. A hozzátartozókkal 300-ra duzzasztott szép számú huligán torkát azóta is „Mezei” kakukkfűvel kezelik, mert tátott szájjal nézték végig, ahogy Tóth Balázs, miután két egész alakos Jézus szobrot „varratott” még a kezére, egy óriási bombával eldönti a mérkőzést.

Szombatra kiürültek a vasalógyártók készletei, így sikerrel járhatott a kispesti mérkőzés promóciója: belga pralinét és angus bélszín pogácsával ízesített, amerikai hamburgereket osztogattak a Hooters 75B-s kosarakat viselő felszolgálói a mérkőzésre látogatóknak. Igazi gólparádét hozott a fegyelmezett védekezést nélkülöző olasz és afrikai fiókcsapatok mérkőzése. A gólokat az egyik oldalon Zsivanovics, Daudovics, és az akadémiai öltözőajtót eltévesztő Vécseivics szerezték, míg a lila-fehér egyletnél a friss kongói okmányokat kapó Vasziljevics és Koszovics volt eredményes.

A kispesti fergeteg után nehezen tudta eldönteni a futballbarát szurkoló, hogy hova is kapcsoljon: válassza a kiesésért mindent elkövető Románia mérkőzését a meglepetéscsapat Pápua Új-Guinea ellen, vagy kövesse figyelemmel inkább a német-ölő, brazil és argentin skalpokat gyűjtő, Európa legszebb férfi felsőtestével rendelkező, egek és földek uraként aposztrofált Air Xanyi küzdelmét a Jászai Mari díjas Andrew Radoslav ellen. Nagy dilemma! A szombathelyi rangadó nyerte végül az internetes szavazást. Miután a kezdőkörbe bevonuló csapatok köszönthették a 2499 Haladás és 1 MTK szimpatizánst, beállították egy 194 meccs óta tartó magyar rekordot: Torghelle két góljával végre lett egy 0-0-s eredmény is a hazai bajnokságban. A sanghaji fogadóiroda máris „kedvelte” ezt az eseményt saját facebook oldalán, hiszen 46,7-es szorzóval lehetett a derbire fogadni, persze csak akkor, ha Xanyi szerzi az első találatot.

Kora este az „Alexandrában” a szombati műszakot éppen leadó, Matias borház sommelier-jei fogadták Portugália nemzeti tizenegyét. A pécsiek tanúbizonyosságot tettek nagy vendégszeretetükről, hiszen több kidolgozott helyzetüket is szándékosan kapufával fejeztek be. Respect! Ezzel szerették volna kifejezni lojalitásukat is a mecseki tulajdonosi kör felé, hiszen addig nem terhelik felesleges győzelmi prémiumokkal a kasszát, amíg nem terjeszkedett még két új városba a könyvesbolt láncolata. A sikeres döntetlen után Fehérváron bejelentették: újabb támogatói szerződést kötött a klub, hogy a jövőben nagyobb összegekkel tudják motiválni az akadémiáról kikerülő labdarúgóikat.

Egy igazi csemegét tartogatott a szombat este: a sötét oldal nagy urának csapata fogadta a hírös pálinkafőzde növendékeit. Véber nagyúr sikeres felkészülést tudhat maga mögött, hiszen sikerült leigazolni az Újpest két utolsó magyar játékosát, a Tatooine-ről érkező nagy öregeket, Owen Rajczit és Beru Vermest. Az erő ezen az estén is a jó oldalra pártolt, és a duzzadó erővel, már-már Zombori taktikai magasságokban játszó kecskeméti ewok-ok elhozták a három pontot a Halálcsillagról.

A vasárnap tartogatta számunkra az igazi csemegéket. 

A szövetségi kapitány legnagyobb meglepetésére fellocsolt pálya és 12000 lelkes szurkoló várta a téli szünetben székhelymódosításon átesett (Rotterdamból Rostockba költözött) hazai zöld-fehérek és a „hanemnyerteknincsaudi” gyár összecsapását. A legütősebb energiaital koffeindózisa is kevés volt ahhoz, hogy bárkit ébren tartson az első 30 percben. Ezek után elértek minket az izgalmak, mint a legjobb hollywood-i filmekben, kezdett gyorsulni és hangosodni a zene a háttérben. A megváltozott képhatás és effektek miatt úgy érezték a csapatok, hogy gyorsan át is kell öltözniük. Mezcsere! Kamenár gondolt egy merészet! Micsoda egyéni alakítás, színészi nagyság! Jelzőtrikóban futott ki a második játékrészre. 

A második játékrészre, mely mozgalmasabbra sikeredett: a szünetben kettős cserét hajtott végre a Ferencváros, két magyar titán helyett Leonardo és Leonardo lépett a pályára, teljesen összezavarva ezzel a Knézi Jenői magasságokba emelkedő kommentátort. Felpörögtek az események! Az imént beállt Leonardo jött, majd ment, örülni, nem sokkal rá Böde jött, mint mindig, de ő nem ment… Tudta jól, hogy az MB1-ben nem sportszerű 11-esből gólt rúgni! Respect neki is! A mérkőzés utolsó perceiben a tetoválós alá-pólóban játszó Varga egyenlített, majd csoda történt: a fordulatokban gazdag mérkőzést már Lipták Zoli sem nézhette tovább ölbe tett kézzel. Összeakaszkodott a ferencvárosi akadémia neveltjével, majd MEGFORDULT… Uram-atyám, milyen tökéletes „forgató”könyv! Piros lap, öltöző, a meleg víz beállítása a többieknek. 

A záró mérkőzés sikeredett talán a legjobbra. A diósgyőrieken érződött, hogy egy játékos sem mehetett el a válogatott összetartásaira, a debreceniek játékán pedig sokat javított, hogy a birkózó válogatottal együtt utaztak a téli edzőtáborba. Nagy izgalmak, pontosztozkodás a Sturm und Drang irodalmi estjén!

Zárásként meg külön ki kell emelnünk a nyitóforduló szurkolótáborainak a teljesítményét, már ahol van ilyen. Fantasztikus hangulatot varázsoltak a stadionokba, színessé, élvezetessé téve az amúgy is a nemzetközi elithez közelítő mérkőzéseket. Megmutatták, hogy nagy számban, sportszerűen, senkit sem bántva lehet pirotechnikai eszközöket is használni. Köszönet Nekik!
„Csányi Sándor és 27 ember kedveli ezt.”

2014, március, 3 Hrutka (Rudi) János 1

Related Articles

Oszd meg!
Mennyei Prófécia 140303
Hrutka János