FIFA 2014

Szamba-napló 12

Szamba-napló
Június 24., kedd
Visszavonom. Azaz nem vonom vissza, csak cserélem. Első felindulásomban pár napja azt írtam, hogy ha valami betegség lerohaszt, teleposztolom a szobám falát Suárez fotókkal, mert a pasi úgy állt fel a sérülésből, mint Lázár a ravatalról. Mondom néked, kelj fel és járj! És ő nem csak járt, hanem még vitte is az urukat a hátán.

Mennybe mehetett volna, ehelyett a poklot választotta. Fogadkozott, hű, de fogadkozott a második harapása után, hogy ő aztán többet sose, de a vámpírok már csak ilyenek. Lehet, hogy vegetáriánusok lesznek, mint Edward Cullen, vagy nyűglődnek a hallhatatlanság terhe alatt, mint Louis de Pointe du Lac, de attól még, ha jön az inger, akkor az olasz konyhát sem hagyják ki. Szóval, ha már mindkettő harapós Lajos, akkor az uruguayit lecserélem Brad Pittre, az jót tesz a lelkemnek, ha meg lebetegszem, róla úgyis eszembe jut a Premier League gólzsákja. Danny Mills egykori angol válogatott, aki szintén nem a simogatásairól híresült el, nem volt ennyire kegyes Suárezzel. Élő adásban kijelentette, hogy most már nagyon hosszú időre el kéne meszelni a fazont, sőt úgy felhergelte magát, hogy a végén belőle is kibújt a barbár: vessék börtönbe és hagyják ott rohadni egy életre. Uppsz. Az angolok ezzel az árva ponttal, történetük legrosszabb vébéjét produkálták, a kolumbiaiak meg showt Japán ellen (Mondragón pályára küldése hab volt a tortán, így most hivatalosan is ő a legöregebb vébé-vitéz). Hiába tudtak sci-fi gólokat lőni Hondáék az edzéseken (ahogy arról korábban beszámoltuk), élesben jócskán elmaradtak a képregényhős, Tsubasa kapitány teljesítményétől. Reggel óta egyebet sem látok csak görögöket szapuló írásokat, kommenteket. Antifoci, semmifoci, vissza az elefántokat, és efféle ínyencségek kerültek elő (a durvábbaktól szándékosan tekintettem el, mert azoktól a klaviatúrát is kirázta a hideg), de erről a jó öreg edzőm jutott eszembe: „A bírók még a szünetben is csaltak? Szétverték a játékunkat?Az ellenfél nem kosarazott, hanem bokszolt? Dobtál volna két ponttal többet, s akkor most nem kéne panaszkodnod. A végeredmény mellé nem tesznek lábjegyzetet”…Hát, valahogy így volt ezzel a világranglista második Novak Djokovic is. A szerb teniszező szinte úszott a boldogságban a görög 11-es után. Ő tudja, az ő ízlése…

fotó: EPA/prosport
szerző: lázár

2014, június, 25 Hrutka (Rudi) János 1

Related Articles

Oszd meg!
Szamba-napló 12
Hrutka János