Ciao Italia
Olaszország-Uruguay 0-1 (0-0)
Túl nagy tisztelet?! Talán így lehetne legjobban összefoglalni az első félidő eseményeit. Vagy inkább, két egymástól rettegő válogatott mérkőzése, csak azt nehéz eldönteni, hogy ki fél jobban. Úgy „játszottak” a felek, mintha már biztos meglenne a továbbjutásuk és ennek tudatában csak ellötyögnek egy jó kis edzőmeccset.
Pedig nem. Elvileg Uruguaynak kellene többet támadnia, mert nekik rosszabb a gólarányuk, az azzuriknak tehát tökéletes eredmény a 0-0. Olasz részről a védekezés volt a fő szempont, uruguayi oldalon „Suareznek passzoljunk előre, majd ő csinál valamit” volt a jelszó… A félidő közepén Balotelli úgy gondolta megmássza Maxi Perreirát, sárga lappal jutalmazták a megmozdulását.
A második játékrész ugyanolyan „izgalmasan” kezdődött, mint az előző… Ráadásul Marchisio kiállításával Marco Rodríguez a mérkőzés mexikói játékvezetője is kérdéses ítéletet hozott. A gólra egészen a 81. percig kellett várni. Godin jött előre és egy szöglet után gyakorlatilag a hátáról pattant a kapuba a brazuca. Ezután a négyszeres világbajnok olaszok elkeseredetten próbálkoztak, de minden akciójuk sikertelenül végződött. Győzelmével Uruguay továbbjutott a csoportot veretlenül megnyerő Costa Rica mögött másodikként. Ki hitte volna? A találkozó és egyben a vébé talán legnagyobb szabálytalanságát Suarez követte el, Chiellini vállába harapott bele, melyet a játékvezető nem vett észre… A mérkőzés színvonalával azonosan a szurkolók visszafogottsága is szembetűnő volt. A Natali Arena das Dunas ezzel a mérkőzéssel búcsúzott a vébétől, és vele együtt reméljük a gyenge mérkőzések is.
Forrás: facebook/fifa
Szerző: Becz Tamás