FIFA 2014

Világbajnokság 7. nap (2)

Spanyolország-Chile 0-2
A nagy bukás
A chilei szurkolók ismét kitettek magukért, olyannyira hogy a kezdő sípszó előtt, abba sem akarták hagyni a himnuszukat. A dél-amerikai csapat tagjai válaszoltak szimpatizánsaiknak, ők a világbajnokságot nem szeretnék befejezni.

Az már biztos, hogy a csoportkör után nem kell hazautazniuk, ellentétben a világbajnoki címvédővel. Vicente del Bosque gárdája a holland zakó után nem tudta megrázni magát annyira, hogy legalább egy pontot szerezzen. Már az első percben lőhetett volna két gólt is Chile, de akkor a szerencse nem volt mellettük. Nem úgy mint később, amikor már az első félidőben szerzett két góllal, beállították a végeredményt. Már a németek elleni felkészülési mérkőzésen lehetett sejteni, hogy a latin-amerikai válogatottban benne van a lehetőség, de valljuk be, kevesen számítottunk arra, hogy a hispán csapatnak kell megváltani előbb a repülőjegyét hazafelé. A második csoportkör végén már csak egy nyitott kérdés maradt, ki lesz a csoportelső? Hab lenne a tortán, ha Chile meglepné az Oranjét is, de persze, kinek a hab, kinek a narancs... A spanyolok azzal vigasztalódhatnak, amit a brazíliai kiruccanás előtt akartak, sikerült elkerülniük a Brazilokat...Jaj, majd elfelejtettem, maradt még egy nyitott kérdés, mégpedig a harmadik hely sorsa. De ezek után érdekel az valakit?

fotó: fifa.com
szerző: dominaB

2014, június, 18 Hrutka (Rudi) János 1

Related Articles

Oszd meg!
Világbajnokság 7. nap (2)
Hrutka János