Kolumbia-Elefántcsontpart 2-1
A tigrisek az elefántokat is felfalták
Brazíliavárosban óriási, már-már hazai hangulat fogadta a kolumbiaiakat, az Elefántcsontpart elleni találkozón.
A mérkőzés első félideje nagy iramot, lüketető játékot hozott, azonban az igazán nagy helyzetek elmaradtak mindkét oldalon, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak a csapatok pihenőre. A szünet után a látottak alapján a két mester ébresztőt fújt az öltözőben. Az elefántok átvették az irányítást és két nagy helyzettel jelezték, hogy szeretnék megnyerni a mérkőzést. A gólcsendet azonban nem ők, hanem Kolumbia törte meg. Cuadrado szöglete után James Rodrigez érkezett menetrendszerűen és nagy erővel fejelt a kapuba (1-0). Berry kapus tehetetlen volt csak úgy, mint rá pár percre, amikor a csapattársak csúnyán eladták a labdát a saját térfelükön. A csereként beálló Quintero egy az egyben a kapussal nem hibázott (2-0). Drogba-ékat láthatóan nem törte össze a második bekapott gól. Egy szenzációs cselsorozat után Gervinho, a befejezést sem bízta a véletlenre, rövidre tartó bombáját Ospina már csak beütni tudta. (2-1) Újra meccsben volt az afrikai csapat. A mérkőzés végéig helyzeteket még igen, de gólt már nem sikerült szereznie Lamouchi csapatának. Kolumbia ezzel a győzelemmel, több mint valószínű, hogy továbbjut. Elefántcsontpartnak viszont lesz még pár izgalmas perce, hogy megmentse Afrika becsületét
Fotó: EPA/prosport
Szerző:HerczegZs